Egy friss felmérés alapján az elmúlt évtized alatt a családok kiadásai itthon 110%-kal emelkedtek.


Egy amerikai pénzátutalási szolgáltatás szakértőinek vizsgálata szerint 2012-ről 2022-re 110 százalékkal nőtt Magyarországon a családok kiadása, ezzel elsők vagyunk a Remitly által mért országok között. A gyerekgondozási költségek is emelkedtek, 25 százalékkal, az előrejelzés pedig azt mutatja, hogy 2035-re elérhetik az évi 1136 dollárt is, ami mostani árfolyamon több mint 387 ezer forintot jelent.

A Remitly szakértői alaposan átvizsgálták a gyerekgondozásra vonatkozó OECD, az egészségügyi költségekre vonatkozó Világbank, valamint a lakbéradatokat a Numbeo platformról, hogy meghatározzák a családfenntartáshoz szükséges kiadások összetevőit. Ezen kívül a Numbeo segítségével egy átlagos négytagú család havi költségeit is figyelembe vették, melyek a mindennapi élet tipikus kiadásait tükrözik, beleértve az élelmiszert, éttermi étkezéseket, közlekedési költségeket, ruházati kiadásokat és közüzemi szolgáltatások díjait.

Az előrejelzések szerint 2035-re az átlagos éves kiadások 26 200 dollárra emelkednek, ami körülbelül 8,9 millió forintot jelent egy tipikus négytagú család, két felnőtt és két gyermek számára. A szakértők kiemelték, hogy az elmúlt évtizedben, 2012 és 2022 között a bérleti díjak több mint kétszeresére nőttek az országban, ami jelentős mértékben hozzájárul ehhez a drasztikus költségnövekedéshez.

A gyerekgondozási költségeket a helyi fizetésekhez viszonyítva is vizsgálták, így Ausztráliában elképesztő, 112 százalékos növekedés jött ki, ami a legmagasabb a világon. Ebben a sorban Magyarország csak hetedik a maga 25 százalékos növekedésével.

Az előrejelzések szerint 2035-re az Egyesült Államok válhat a legdrágább országgá a családalapítás szempontjából, annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évben arányosan kisebb költségnövekedést (48 százalék) tapasztalt.

Related posts