Hetven év elteltével felfedezték a recski munkatábor utolsó, még élő volt foglyát.

Videóhívás során osztotta meg vallomását Till Tamás feltételezett gyilkosa.

A beszélgetés kezdetén Kis Miklóst, a Recski Szövetség Egyesület elnökét kértem arra, hogy világítson rá a fiatalabb generáció számára, miért is kerültek az emberek 1950 és 1953 között a recski kőbányába, és miért nem értesítették a rokonaikat évekig a tartózkodási helyükről.

Kis Miklós apjának esete egy sötét fejezetet idéz fel a magyar történelemből. Az államvédelmi hatóságok emberei mindenféle előzetes magyarázat nélkül vitték el Hatvanból, és először a kistarcsai gyűjtőtáborba zárták, majd onnan Recskre szállították. Miklós, aki akkor mindössze ötéves volt, édesanyjával és bátyjával együtt internálásra került a Hortobágyra. Ott egy zárt, mezőgazdasági telephelyen éltek és dolgoztak, ami teljesen más helyzet volt, mint a kitelepítés. A kitelepítettek zöme Budapestről indult, ahol a lakóingatlanjaik elvétele miatt ezrek kerültek vidéki gazdákhoz vagy tanyákra. Ők, ellentétben Miklós családjával, szabadon mozoghattak, és rendszeresen ellenőrizték őket, hogy nem lépték-e át új lakóhelyük határait.

Eredetileg egy 1300 főnél is nagyobb létszámú tábort terveztek Recskre, azonban végül ez a projekt nem valósult meg. Az emberek többségét olyan különböző helyszínekre szállították az ország területén, ahol a korszak szocialista ideológiájának nevében építkezések zajlottak: gyárak és erőművek emelkedtek, vagy éppen mocsarak kiszárításával próbálták a természetet "meghódítani".

Vendégem, Herczeg Sándor, politológus, régóta foglalkozik az autoriter rendszerek mélyebb megértésével. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás időszakának hajnalán, 1988-89-ben, kezdtek el nyilvánosságra kerülni a munkatáborok létezéséről szóló beszámolók. A megszólalók között olyan korábbi foglyok is szerepeltek, mint Zimányi Tibor és Kéri Kálmán, aki 1990-ben az első szabadon választott parlament korelnöke lett. Kiemelkedő alak volt Faludy György költő is, valamint Sztáray Zoltán, aki 1956-ban külföldre menekült, és 1981-ben megalapította a Recski Szövetséget.

Recsk valóban akkor vált a középpontba Magyarországon, amikor Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza háromrészes, összesen 220 perces dokumentumfilmje bemutatásra került. A filmben a korábbi foglyok mesélnek a borzalmas körülményekről és az ottani embertelen bánásmódról, ami miatt a helyet "magyar Gulágként" is emlegetik. Herczeg Sándor emlékei alapján:

A filmben megszólalt Gábor György, aki korábban szociáldemokrata rabként élt át borzalmas éveket. Zsidó származásának következtében a világháború alatt koncentrációs táborba deportálták. Miután hazatért, évekkel később Recskre szállították, ahol tapasztalatai szerint a recski tábor körülményei még Dachaunál is elviselhetetlenebbek voltak.

Hódmezővásárhelyiként mélyrehatóan tanulmányoztam egy rendkívül kegyetlen ÁVH-s tiszt életútját, akit a városomból irányítottak Recskre – meséli a politológus. Így indult el a kutatásom, és fontos megemlíteni, hogy a Böszörményi által készített filmből készült egy könyv, amely már tartalmazott rablistát. Azonban felfigyeltem arra, hogy nem minden név volt pontos, sok esetben előfordultak duplikációk és elgépelések. Ezért elhatároztam, hogy összegyűjtöm azok nevét, akik Recsken szenvedtek, és létrehozok egy hiteles listát, hogy ezek a nevek megőrizzék emléküket az utókor számára.

A táborban három év alatt körülbelül 1500 ember fordult meg. A napi táplálékadagjuk mindössze 1000 kalória volt, noha a napi követörés megterhelő munkája miatt valójában 4000-5000 kalória is szükséges lett volna a túléléshez. Itt azonban világosan látszik, hogy a rabok sorsa nem a túlélésről szólt, hanem arról, hogy a legnehezebb körülmények között is kihasználják őket. A Recski Emlékhelyen található nevek is sokat sejtetnek, de sajnos még ez a lista sem teljes, sok áldozat emléke feledésbe merült.

Herczeg Sándor kifejtette, hogy kutatómunkája során különböző települések levéltáraival, valamint határon túl élő magyar egyházakkal tartott kapcsolatot. Emellett levelezett olyan külföldön élő egykori rabok leszármazottaival is, akik értékes információkkal járultak hozzá a lista pontosításához.

Jelenleg 1200 embert sikerült beazonosítanom, és nemrégiben kiderült, hogy közülük egyetlen egy ember, Szabó Zoltán még életben van.

A politológus beszélgetett vele, és biztosította, hogy titokban tartja a pontos lakcímét. Szabó Zoltánt 21 évesen az utcán állították meg, beültették egy autóba, majd mindenféle magyarázat nélkül elhurcolták. Ítélet nélkül tapasztalta meg a különböző táborok életét, köztük Recsk borzalmait is, és végül három évvel később Tiszalökről szabadult.