Bár a nyomravezetői díj összege jelentős, a világ legnagyobb műkincsrablása még mindig titkokkal teli esemény marad.
Harmincöt évvel ezelőtt, 1990. március 18-án, Szent Patrik napján történt a történelem egyik legnagyobb műkincsrablása. Két ismeretlen férfi, rendőrnek öltözve, betört a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumba, és tizenhárom értékes műalkotást vittek magukkal. Az FBI azóta csak annyit tudott meg, hogy a rablók már nem élnek, de a művek nyomára nem jutottak. Rembrandt, Manet, Degas és más mesterek remekművei továbbra is eltűntek, és a rejtély, amely körülöttük kering, továbbra is megoldatlan.
A műkincsek meglovasítása a sajtót is megzavarta, mert hol képlopásról, hol meg képrablásról írtak. Nos, a közbeszédben a lopást és a rablást valóban elég gyakran egymás szinonimájaként használják, noha jogilag két különböző bűncselekményről van szó, aminek megítélése is eltérő a büntetőjogban. A lopás vagyon elleni bűncselekmény, amelynek tettese azért vesz el idegen dolgot mástól, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A rablás ellenben egyértelműen erőszakos bűncselekménynek számít, mert nem csupán az eltulajdonított dologra van hatással, hanem a sértett személyére is. Erőszak alatt pedig olyan fizikai erő kifejtését kell érteni, amely alkalmas a megtámadott személy ellenállásának leküzdésére.
Csak összehasonlításképp: a magyar bíróságok egy hasonló súlyú, tehát különösen nagy értékre elkövetett lopásért legfeljebb tíz évet, rablásért ezzel szemben akár tizenöt év szabadságvesztést is ki tudnának szabni. Azért nem mindegy.
A rablók nem siették el a dolgokat, összesen 81 percnyi időt töltöttek a múzeumban. Az álrendőröknek utat engedő őr később elárulta, hogy közben Bob Dylan I Shall Be Released című dalát énekelte magában, nyolc órán keresztül, szünet nélkül, miközben arra várt, hogy társával együtt kiszabaduljanak. Végül reggel negyed kilenckor a takarítók fedezték fel a megkötözött őröket, de addigra a rablók már rég elhagyták a helyszínt.
Az elrabolt tizenhárom műalkotás között megtalálható Rembrandt egyedülálló tengerábrázolása, a Krisztus a Galileai-tenger viharában, valamint Jan Vermeer A koncert című festménye, amely a holland mester 36 észlelt művének egyike. Ez a festmény becslések szerint 250 millió dollárt ér, és a valaha történt műtárgyeltolások legnagyobb értékű példányának számít. A tolvajok a nagyobb vásznakat egyszerűen kivágták a keretükből, ezzel is fokozva a műkincsek eltűnésének drámaiságát.
Helyettük egy különleges kínai serleget és egy Napóleonhoz kapcsolódó sasos díszt emeltek be gyűjteményükbe. Az elrabolt Rembrandt-, Vermeer-, Manet- és Degas-művek összesített értéke pedig túllépi az ötmilliárd dollárt, ami körülbelül 180 milliárd forintnak felel meg.
A bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeum egészen különleges hely, legkevésbé sem hasonlít egy átlagos múzeumhoz. Névadója egy dúsgazdag amerikai örökösnő volt, aki a világ egyik legértékesebb magángyűjteményét hozta létre 1903-ban egy velencei stílusú palotában, amelyet kiváló ízléssel úgy rendezett be, mintha az csak egy pompás otthon lenne, ahol a látogató a művekkel nem steril múzeumi környezetben, hanem intim hangulatú enteriőrökben találkozik.
Gardner, aki 1924-ben hunyt el, végrendeletében határozottan kikötötte, hogy műalkotásait mindenképpen egyben kell megőrizni. Az alapító hölgy akarata szerint a múzeumnak úgy kell fennmaradnia, ahogyan ő azt megálmodta; ha a kurátorok figyelmen kívül hagyják ezt a rendelkezést, a gyűjtemény teljes egészét árverésre bocsátják Párizsban, és az így befolyt összeget a Harvard Egyetemnek kell átadni. Ez az oka annak, hogy az eltulajdonított festmények keretei a mai napig az eredeti helyükön találhatóak.
Az évtizedek során számos elmélet született arról, hogy ki állhatott a rablás hátterében, a kisstílű tolvajoktól egészen a hírhedt ír bűnbandákig. Különösen figyelemre méltó Rick Abath esete, aki szándékosan beengedte az álrendőröket a múzeum bejáratán. Nyilvánvaló volt, hogy nem volt a legjobb döntés egy 23 éves, hippi életmódot folytató, rendszeresen füvező fiút biztonsági őrnek alkalmazni, akinek mániája volt, hogy érthetetlen okokból állandóan nyitogatta a múzeum külső ajtaját. A nyomozók alaposan megvizsgálták, vajon Abath nem volt-e az elkövetők bűnsegédje, hiszen viselkedése több gyanús részletet is felvetett, de végül ezt a lehetőséget is elvetették.
Az FBI 2013. március 18-án, a rablás 23. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy sikerült azonosítaniuk a bűncselekmény elkövetőit, ám a neveiket nem hozták nyilvánosságra. A nyomozás során kiderült, hogy mindketten a keleti parti szervezett bűnözéshez tartoztak, és a bejelentés idején már elhunytak. Szakértők egyértelműen összekapcsolták őket a Merlino-banda két tagjával: az egyiküket agyonlőve találták meg egy személyautó csomagtartójában, míg a másik a drogok világában vesztette életét.
A nyomozók eddig arra a megállapításra jutottak, hogy a festményeket a rablást követően Bostonból Connecticut államba, majd a Philadelphia környékére szállították. A 2000-es évek elején Philadelphiában próbálták meg értékesíteni őket. Azonban a műalkotások további sorsa rejtély maradt számukra.
Maga a bűncselekmény már elévült, ezért az esetleges bűntársak és bűnsegédek sem vonhatók felelősségre, nem állíthatók bíróság elé. Ugyanakkor az elrabolt műalkotások birtoklása, rejtegetése továbbra is büntetendő cselekménynek számít, bár a hatóságok a képek visszaszerzése érdekében hajlandóak lennének alkut kötni a büntetés enyhítéséről vagy elengedéséről.
Bár a múzeum által felajánlott több millió dolláros nyomravezetői díj még mindig érvényben van, a valószínűség, hogy a tizenhárom eltűnt műkincs valaha is napvilágra kerül, rendkívül csekély. Az alkotások olyan neves művészek kezei közül származnak, hogy a feketepiacon gyakorlatilag lehetetlen lenne őket az igazi értéküknek megfelelő áron értékesíteni.
