Hitler éhségét sosem sikerült csillapítani, most pedig Putyin birodalmi törekvéseit kell valamilyen módon megfékezni.

Az Ukrajnában zajló háború negyedik évében eljutottunk odáig, hogy ismét olyan alapvetésekről kell beszélni mint agresszió, a bűn elkövetője és az áldozat közötti különbség, az önvédelemhez való jog, az államok közötti megállapodások betartásának fontossága, és a jelenlegi világrend alapjául szolgáló nemzetközi jog jelentősége.

Sokan hajlamosak egyszerűen vállat vonni, mintha a várostáblán túl zajló események nem érintenék őket. Egy ideális világban talán így lenne ez helyénvaló, hiszen nem lenne okunk arra, hogy a holnapért aggódjunk. Azonban a valóság sajnos más: léteznek olyan országok, ahol a jelenlegi politikai vezetés úgy döntött, hogy itt az idő a játékszabályok megváltoztatására.

Oroszország és a vele szövetségben álló országok törekvései egyértelműen a demokratikus világrend megingatására irányulnak. Naiv elképzelés azt hinni, hogy a lokális konfliktusok, mint amilyen a jelenlegi orosz-ukrán háború, nem kapcsolódnak szorosabban a nagyobb európai eseményekhez, amelyek az orosz hibrid hadviselés részei. A Balkán feszültségeinek növekedése, a román elnökválasztás manipulálása, valamint a budapesti és pozsonyi kormányok unióellenes fellépése mind olyan jelenségek, amelyek mögött jól látható orosz érdekek húzódnak meg, és amelyek nem igényelnek különösebb erőfeszítéseket a felfedezésükhöz. A szélsőjobboldali mozgalmak európai támogatása és a balti tengeri kommunikációs kábelek szándékos megrongálása komoly próbát jelentett a NATO tagállamai számára, megmutatva éberségüket és türelmüket a fenyegetésekkel szemben.

Orbán Viktor érvelése szinte szó szerint idézte Vlagyimir Putyint, mégis a szíve mélyén az ukránok mellett áll.

Oroszország legmegbízhatóbb szövetségesei közé tartozik Irán, Észak-Korea és Fehéroroszország – mind olyan országok, ahol a hatalom nem éppen demokratikus választások eredményeként került a vezetők kezébe. Ezt a megállapítást igyekeztem a lehető legkíméletesebben megfogalmazni.

Ami az eddigiekhez képest valóban látványosan váratlan elemként jelent meg a világpolitikai játszmában az az Egyesült Államok elnöki székébe visszatérő Donald Trump és az általa képviselt washingtoni politikai kurzus. Az Amerikát újra naggyá tenni vágyó elnök nem csak az ország teljes szövetségi berendezkedését tervezi átalakítani, de újra akarja értelmezni az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalását, a gazdasági dominancia érdekérvényesítő eszköztárától a katonai szövetségesi kötelezettségvállalás elutasításáig. Vagyis Trump sem ragaszkodik a nemzetközi, államközi kapcsolatok és a világgazdaság eddigi működési rendjéhez. Nem terheli magát olyan bonyolult dolgokkal, mint az államközi szerződések, vagy a nemzetközi jog szövevényes passzusai. Továbbá sokak számára sokkolóan megértőnek bizonyult a nemrég még ellenséges autokráciákkal.

Trump: Elképzelhető, hogy Putyin nem is szándékozik véget vetni a háborúnak, hanem csupán időt akar nyerni velem?!

Tény, hogy a világpolitika eseményei messze eltértek a korábban elképzelt forgatókönyvektől. Voltak, akik a gyors békemegállapodás reményében optimistán tekintettek a jövőbe, míg mások azt jósolták, hogy Trump belpolitikai lépései és vámpolitikája nyomán megkezdődik egy globális gazdasági átrendeződés. Ehhez képest a valóságban se tűzszünet, se béke nem született, a nemzetközi gazdaság viszont egyre inkább káoszba fulladt, elindítva egy kereskedelmi háborút, amely globális recesszióval fenyeget.

Az aktuális globális események interakcióját jól szemlélteti a Krím félsziget orosz megszállása és a Dél-kínai-tenger egyik jelentéktelennek tűnő szigete, Sand Cay közötti párhuzam. A közelmúltban felmerült, hogy az orosz-ukrán konfliktus lezárására irányuló javaslatok között Oroszország esetleg hajlandó lenne tárgyalni a Kijevvel való megállapodásról, ha cserébe elismernék az általa ellenőrzött területeit. Az ötletgazdák azonban sosem vállalták nyíltan, hogy ők a javaslat szerzői, inkább homályos utalásokkal próbálták elérni, hogy az agressziót folytató felet meggyőzzék a háború befejezéséről.

Ukrajna minden esetben közölte, hogy nem fog lemondani területekről. Az ENSZ alapokmányára és a nemzetközi jog passzusaira hivatkozva utasította el az agresszor megjutalmazásával egyenértékű megoldást. Ebben egyetértettek az Ukrajnát kitartóan támogató országok, élükön a NATO és az Európai Unió tagállamai. Eddig egységes volt az orosz háborús bűncselekmény elítélésében az Ukrajna mögött álló szövetség. De csak eddig, mivel Donald Trump és az Oroszországgal egyezkedő tárgyalócsapata most éppen arra akarja rákényszeríteni Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy menjen bele a területet a békéért alkuba.

Az amerikaiak mindent megtennének a béke érdekében, azonban ha Ukrajna területet kénytelen lenne feladni, akkor egyetlen európai ország sem érezhetné magát védettnek.

A kijevi és az európai vezetők továbbra is határozottan elutasítják, és egy rendkívül veszélyes precedensnek tekintik a javaslatot. Történelmünk során számos példa tanúskodik arról, hogy az agresszorok megbékítése nem vezet tartós megoldásokhoz. 1938 szeptemberében, nem sokkal Ausztria bekebelezése után, a müncheni egyezmény keretében az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország megállapodott Németországgal a csehszlovák területek feldarabolásáról, amely lehetővé tette Berlin számára, hogy megszerezze a szudétanémet régiókat. Csehszlovákiát azonban nem hívták meg a tárgyalásokra, így nélkülük hozták meg a sorsukat érintő döntéseket. Ugye, milyen ismerős ez a forgatókönyv?

Hitler éhsége akkoriban nem csillapodott, és ennek következtében kitört a második világháború.

Most Ukrajna esete van terítéken, de most Vlagyimir Putyin birodalmi ambícióit kell megfékezni. Európa vezető hatalmai jól emlékeznek elődeik történelmi tévedésére, arra a hibára, amely végül súlyos bűnné vált. Ezt a múltbeli leckét Trumpék láthatóan vagy tudatlanságból, vagy bátortalanságból hajlandók figyelmen kívül hagyni.

Miért fontos a Dél-kínai-tengernek ez a kis, mindössze hét hektáros lakatlan szigete? Nos, a Sand Cay néven ismert terület, amely eredetileg Vietnamhoz tartozott, mostanra a kínai haditengerészet kommandósainak célpontjává vált, akik partra szálltak és a Kínai Népköztársaság zászlaját tűzték ki. Ezzel Kína lényegében megszállta ezt a vitatott hovatartozású szigetet, amely iránt a Fülöp-szigetek és Tajvan is igényt tart. A helyzetet még inkább bonyolítja, hogy mindez Thitu szigetétől csupán pár tengeri mérföldre zajlik, ahol egy amerikai haditengerészeti bázis működik, amelyet a manilai kormánnyal kötött megállapodás keretében alakítottak ki. Ráadásul a közeljövőben éppen itt kezdődik egy közös hadgyakorlat a Fülöp-szigetek és az Egyesült Államok között.

Kína úgy tűnik, hogy elérkezettnek látja az időt, hogy próbára tegye az érintett országokat. Ezzel a kényes lépéssel világossá tette, hogy az új globális politikai tájban elfogadhatónak tekinti a vitás ügyek katonai megoldását. Ezt a lépést már azelőtt tette, hogy a világpolitika vezetői hivatalosan is jóváhagyták volna az ukrajnai Krím-félsziget de jure elcsatolását.

Ebben az egyre súlyosbodó, háborús feszültségekkel terhelt időszakban Ferenc pápa temetési szertartása egy különleges történelmi lehetőséget kínált. A Vatikán falai között éppen azok a politikai vezetők gyűltek össze, akiknek a párbeszéde valóságos szerepet játszhat a konfliktusok megoldásában és a béke helyreállításában. A ravatalnál lerótt kegyelet nem csupán a pápa iránti tiszteletet fejezte ki, hanem egyúttal a remény szimbóluma is volt, hogy a dialógus és az együttműködés végre utat törhet a béke felé.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij a botrányba fulladt washingtoni találkozójuk után ott, a Szent Péter-székesegyházban, két egymáshoz tolt széken összehajolva tartották meg a hírek szerint talán történelmi jelentőségű megbeszélésüket. Abban bizonyosak lehetünk, hogy Trumpra erős hatást gyakorolhatott Ferenc pápa búcsúztatása, a keresztény világ szellemi és materiális gazdagságát sugárzó környezet. Az ikonikus pillanatokban bizonyára nem kerülte el a figyelmét az sem, ahogyan a gyászszertartásra egybegyűltek egyedüli vendégként tapssal fogadták Zelenszkijt a Szent Péter téren, és a bazilikában egyaránt.

Volodimir Zelenszkij történelmi jelentőségű találkozóról számolt be a vatikáni megbeszélését követően Donald Trumppal. A két vezető között zajló diskurzus nem csupán politikai szempontból volt kiemelkedő, hanem a globális együttműködés és a béke előmozdítása szempontjából is. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a beszélgetés során fontos kérdéseket érintettek, amelyek a nemzetközi kapcsolatok jövőjére is hatással lehetnek. A találkozó során megfogalmazott közös célok és elvek reményt adhatnak a feszültségek enyhítésére és a párbeszéd folytatására.

A két elnök megbeszélésének jelentőségét még korai lenne véglegesen megítélni; a történelem majd eldönti, hogy valóban sorsfordító eseményként emlékezünk rá. Azonban a sebekkel teli világunkban elengedhetetlen lenne, hogy a gyűlölet helyett a párbeszéd és az együttműködés domináljon.

Se Trump, se Zelenszkij nem tudta betartani a Ferenc pápa temetésére vonatkozó öltözködési előírásokat.