Június Ukrajnában: a frontvonalak megingása, a dróntechnológia gyors fejlődése, és a légiharcok intenzitásának növekedése.

Ahogy a májusi összegzésünkben említettük, a tavaszi orosz támadás a hat hadműveleti irányból egyedül Konsztantyinyivkán érte el a teljes sikert, míg Szumi területén egy kiegészítő irányban részleges eredményeket könyvelhettek el. A többi frontszakaszon, azonban, az ukrán erők szilárdan védték meg pozícióikat, még a fokozódó orosz nyomás ellenére is.

A délkeleti frontszakasz az elmúlt fél évben sorra tapasztalta a kríziseket, amelyek mély nyomokat hagytak a konfliktus menetében. Vuhledar elvesztése, a velika novoszilkai tragédia, valamint az ulakli katlancsata olyan ukrán vereségek voltak, amelyek, bár valószínűleg elkerülhetetlenek voltak az orosz erők fölénye miatt, mégis felnagyították a helyzet súlyosságát az ukrán hadvezetés többször is megkérdőjelezhető döntései miatt. Ebbe a sorozatba illeszkedik az orosz hadsereg hadműveleti szintű áttörése Ivanyivka irányából, ami újabb kihívások elé állította az ukrán védelmet.

Június 1-jén sem volt már túl stabil a front. Ennek az oka - véleményem szerint - hogy az ukránok az összes elérhető erőforrásukat az előző havi orosz támadások elreteszelésére vetették be a Donbasz centrumában és a Szumi régióban. Az oroszok támadását három magasabbegység, az 51., a 29. és a 36. összfegyvernemi hadsereg hangolta össze. Ezzel szemben az ukrán védelem a frissen megalakított 20. hadtest mellett leharcolt és frissen odavezényelt dandárok heterogén foltokból álló koordinálatlan halmazából állt. Sokat elmond az ukrán védelem állapotáról, hogy az előző fél évben súlyos veszteségeket szenvedett 46. légiroham dandár továbbra is fontos bástyáját képezte az ukrán védelemnek Andrijivka környékén.

Az oroszok felismerték, hogy a front délkeleti csücskében lehetőség nyílik a sikerre és június 1-jén átfogó támadást indítottak. Négy helyen értek el harcászati szintű áttörést és csak az ukrán dróncsoportok gyors bevetése akadályozta meg az oroszokat, hogy átlépjenek a siker kifejlesztése fázisába. Az oroszok következő nap is fenn tudták tartani a nyomást és egy szakasznyi ukrán katonát bekerítettek Andrijivkában, délen pedig Komar falu előterébe jutottak ki, így ellehetetlenítették az ukrán védelem esetleges megszilárdulását Odradnye-től nyugatra. Ennek következtében nagyjából egy tucatnyi ukrán foglyot ejtettek.

Az orosz erők ezt követően háromnapos pihenőt tartottak, hogy a jelentős előrelépéshez szükséges tűztámogatási és logisztikai rendszereket optimalizálják. Ezen időszak alatt a támadó egységeket is le kellett cserélni és feltölteni. Ez a gyakorlat jól illeszkedik ahhoz a szabályszerűséghez, hogy az orosz hadsereg 2-3 naponta képes újabb jelentős offenzívát indítani, majd ezt követően a tüzérségi, légi és logisztikai háttér biztosítását a hadmozdulatokhoz igazítják.

A három nap során az ukrán erők igyekeztek rendezni soraikat, és törekedtek az arcvonal lerövidítésére, különösen Horikhove falunál, ahol a támadás északi szárnya aktivizálódott. Az orosz csapatok a rövid pihenő után, szokásuknak megfelelően, a támadásuk fókuszát áthelyezték, hogy továbbra is zavarban tartsák az ukrán védelmet. Június 5-én Komar közelében harcászati áttörést értek el, majd június 9-én az Odradnye-től északra fekvő területen ékelődtek be az ukrán vonalakba, így újabb nyomást gyakorolva a védekező erőkre.

Az ukrán védelmet nem sikerült stabilizálni, ez abból látható, hogy az oroszok a Vovcsa folyó mentén fenn tudták tartani a támadás lendületét és június 12-re elérték Zaporizzsiját (a falut, nem a várost). Ezzel az ukrán védelmet annak a centrumában hadműveleti szinten áttörték, a Vovcsa és Mokri Jali folyók között harcoló három ukrán dandárnak egyetlen feladata maradt: minél gyorsabban vonja ki magát a bekerítésből és érje el Jalta és Zirka falvak környékét.

Erre a három ukrán dandár számára a halogató harc folytatása lett volna a leghatékonyabb megoldás, de ehhez elengedhetetlen volt a műveleteik összehangolása, hiszen kettő közülük az újonnan megalakult 20. hadtesthez tartozott. Június 17-ig az ukrán erők sikeresen megőrizték a zsák nyitottságát, míg az orosz csapatok csak június 19-én tudták elkezdeni a terület fokozatos szűkítését keletről és északról. Az ukrán 5. nehéz gépesített dandár ellenlökései, bár feleslegesnek bizonyultak, hozzájárultak ahhoz, hogy a zsák továbbra is nyitva maradjon, ám végül június 29-én az ukránok kénytelenek voltak visszavonni erőiket a területről.

Az orosz haderő a hadműveleti áttörés után elsősorban az elért területek megszilárdítására összpontosított. Ez a folyamat június 15. és 20. között zajlott, és miután úgy tűnt, elegendő erőt sikerült felvonultatniuk, június 23-tól kezdődően újra kisebb rohamcsoportokkal támadták az ukrán védelem gyenge pontjait. Az ukrán védelem öt napig állta a nyomást, de június 29-én az orosz csapatok két fronton is áttörték a védelmet. A Vovcsa és Mokri Jali folyó közötti területen váratlanul nem északnyugatra, hanem nyugat felé irányították fő erőiket. A 36. gépesített lövészdandár egységei Piddubne falunál átkeltek a Mokri Jali folyón, míg a 57. gépesített lövészdandár Sevcsenko északi irányában támadva elfoglalta Voszkreszenyka falucskát. Ezzel a Mokri Jali folyó már nem jelentett akadályt az orosz előrenyomulás számára.

Július első napjaiban az ukrán 141. gépesített lövészdandár még tartja az állásait a folyó nyugati partján, de a visszavonása elkerülhetetlen, ha nem akarnak egy újabb dandárt feláldozni az elégtelen minőségű döntéshozatali rendszerük oltárán.

A fent ismertetett hadművelet katonai nézőpontból számos figyelemre méltó tanulsággal szolgál: