Koholt vádakra hivatkozva több százezer ember kényszermunkára hurcolták el.


A Vörös Hadsereg tudatosan és megfontoltan fogságba ejtette a magyar civil lakosság tízezreit, mindezt hideg fejjel és precízen végrehajtva.

A parlament, Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő javaslatának elfogadásával, felkérte a központi államigazgatási szerveket, oktatási intézményeket, egyházakat, civil szervezeteket, közszolgálati médiumokat és önkormányzatokat, hogy méltó módon tisztelegjenek a Szovjetunióba elhurcoltak emlékének.

A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akiket a második világháborút követően 5-25 évre száműztek a gulág rabtelepeire a "magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján".

A képviselők kimondták, hogy tisztelettel adóznak mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát. A határozat szorgalmazta, hogy állítsák fel a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét.

A gulág, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése, a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája.

Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra léptek Oroszországban, azonnal megkezdték a társadalom azon csoportjainak szigorú ellenőrzését, akiket különböző okok miatt, mint például származás, politikai nézetek, vallási meggyőződés, kiváló anyagi helyzet vagy magasabb iskolai végzettség, a "nép ellenségeiként" tartottak számon. Ennek a politikai stratégiának két kiemelkedő aspektusa volt: a "kizárás" és a kényszermunka alkalmazása.

Az 1917. december 7-én megalakult VCSK, amelyet a köztudatban Cseka néven ismernek, valamint utódai, mint az OGPU és az NKVD, valamint az igazságügyi népbiztosság, kulcsszerepet játszottak abban, hogy jelentős mennyiségű költséghatékony "munkaerőt" biztosítsanak a monumentális építkezési projektekhez és a természeti erőforrások kiaknázásához.

Embertelen körülmények között zajlott a munka.

1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből - Glavnoje Upravlenyije Lagerej - származik a gulág kifejezés.

Már 1944 előtt is több száz magyar, szinte kivétel nélkül emigráns kommunista, került ezekbe a táborokba.

A második világháború idején és azt követően Magyarország területéről körülbelül 800 ezer embert vittek el a Szovjetunióba. Ebből sokan csak hosszú, átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek vissza, amennyiben túlélték a rendkívül embertelen körülményeket és a megpróbáltatásokat, amelyekkel szembesültek.

Egy 1949-es szovjet összesítés szerint a magyar foglyok száma 534 539 volt, amelyből körülbelül egyharmad civil személy. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez a szám nem tükrözi azokat, akik a gyűjtő- és tranzittáborokban, illetve a szállítás során veszítették életüket. Továbbá, a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és ott elhunyt több tízezer magyar katona sincsenek benne ebben a statisztikában.

A foglyok létszáma különböző források alapján 600-700 ezer körüli értékre tehető, míg egyes vélemények szerint a számuk akár a 900 ezret is meghaladhatta.

A túlélők jelentős hányada 1949-re térhetett vissza, ám sokan közülük már nem Magyarország határain belül találták otthonukat, mivel az otthonaik a szomszédos országokhoz kerültek. A kivégzettek, valamint az éhség és betegségek következtében elhunytak számát becslések szerint körülbelül 200 ezerre teszik.

A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait.

A mintegy 85 ezer magyar elítélt közül csupán öt-hat ezer ember látta meg a napfényt a börtönfalak mögül, és közülük is legtöbben 1953-ban térhettek haza. Ekkor azonban még nem tudtak igazán örülni a szabadulásnak, hiszen hazájukban politikai ellenségként bántak velük, egészen a szovjet rehabilitációig.

Budapesten, az V. kerületi Honvéd téren található egy különleges emlékmű, amely a Gulág áldozatainak állít emléket. Ezt az emlékkövet 1993-ban avatták fel, és azóta is fontos helyszíne a megemlékezéseknek. A magyar kormány 2015-öt a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévként ismerte el, majd 2017. február 25-ig meghosszabbította ezt az időszakot, hangsúlyozva ezzel a történelmi igazságtétel fontosságát.

2016-ban elindult egy különleges vándorkiállítás, amely „Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956” címmel a történelem egy sötét fejezetét elevenítette meg. Az esemény célja az volt, hogy a téma fontosságát hangsúlyozva eljusson 20 külhoni magyar településre is. Az emlékév során számos tudományos konferencia, rendezvény és megemlékezés keretében foglalkoztak ezzel a jelentős és gyakran elfeledett történelmi kérdéssel.

2017-ben Budapest szívében, a ferencvárosi vasútállomás közelében ünnepélyesen megnyitották a Málenkij Robot Emlékhelyet, amely a múlt fájdalmát idézi fel és tiszteleg a történelem árnyékában szenvedett emberek előtt.

Related posts