Lelki közösség a panelrengeteg szívében

Negyedszázados évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi református kövesdombi gyülekezet, amely Erdély rendszerváltás utáni 31. új templomaként jött létre. A 25 éve emelt templom falai között nem csupán egy épület, hanem egy erős és összetartó közösség is formálódott, amely június utolsó vasárnapján hálaadó istentisztelettel tisztelgett gazdag múltja, vibráló jelene és ígéretes jövője előtt. Az ünnepre való készülődés során, múlt hét kedden, Lőrincz János nyugalmazott lelkipásztort kértük fel, hogy idézze fel a templomépítés kezdeti lépéseit és az azt övező nehézségeket, hiszen ő már a kezdetektől fogva kulcsszerepet játszott az események alakulásában.

- A kövesdombi református gyülekezet a hétezres lélekszámot meghaladó alsóvárosi gyülekezetből önállósult 1993-ban 2700 lélekkel. A szétválást az akkor érvényben levő, ötezres lélekszám fölötti gyülekezeteket érintő egyházi törvények tették szükségessé. Adminisztratív szempontból tehát megtörtént a különválás, megalakult az új gyülekezet, az istentiszteleteket azonban továbbra is az alsóvárosi templomban tartották. Az új kövesdombi gyülekezet első lelkipásztora id. Szilágyi Imre volt, aki másfél évig, az 1995-ös esztendő közepéig szolgált a gyülekezet élén. Én ʹ95 decemberében kerültem ide. Ebben az időszakban már elkezdődött a templomépítéshez alkalmas terület keresése. Mivel a városvezetés nem utalt ki területet az új gyülekezeti központ számára, 1996-ban külföldi támogatással vásároltunk meg két, egymás mellett levő magántelket a Suceava utca 41. és 43. szám alatt. Akkoriban gazdaságilag nagyon nehéz éveket éltünk 150-160%-os inflációval, az összes nagy marosvásárhelyi vállalat bezárt, aki tehette, előrehozott nyugdíjba ment. Ilyen körülmények között magának a területnek a megvásárlása is hatalmas kihívásnak számított. A határon túli testvérgyülekezeteink voltak a segítségünkre abban, hogy ez mégis megvalósulhatott. A gyülekezeti tagoknak egyébként lelkileg nem volt egyszerű eljönni az alsóvárosi templomból, aminek felépítésére 15 év várakozás után kaptak engedélyt még a nyolcvanas évek végén. Ez a csapat az ottani, 1992-ben befejeződött építkezésben is aktívan részt vett, így érthető módon nem volt nekik könnyű mindent elölről kezdeni. De kaptunk egy nagyon bátorító igét a jó Istentől, ami a gyülekezetünk igéjévé vált, és a szószékünkön is olvasható: "Az igaz pedig hitből él." (Zsidókhoz írt levél, 10:38). A folytatás pedig így hangzik: ..."nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk". Istenre nézve vágtunk tehát neki ennek az útnak egy nem túl nagy, de annál lelkesebb csapattal. Nagyon kevés volt a pénzünk, így rengeteg önkéntes munkára volt szükség. Akkoriban még volt arra lehetőség, hogy mindent a gyülekezeti tagok kétkezi munkájával valósítsunk meg. A presbiterfeleségek éveken keresztül főztek a munkásoknak, a gyülekezet pedig pénzbeli adományokkal is segített a lehetőségeihez mérten - elevenítette fel Lőrincz János a templom megszületése előtti éveket.

- Mikor indult el az építkezés folyamata? - érdeklődtünk a lelkipásztor iránt.

1997. május 11-én, dr. Csiha Kálmán akkori püspök ünnepélyes jelenlétében került sor a templom alapkövének letételére. Az építkezés gyors ütemben haladt, és végül 2000. július 8-án, a Magyar Református Világtalálkozó keretein belül, szintén Csiha Kálmán áldásával nyerte el végső formáját. E nagyszabású projekt megvalósulásához jelentős támogatást kaptunk a Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriumától, valamint holland és német testvérgyülekezetektől, emellett helyi magánadakozók generózus hozzájárulása is kulcsszerepet játszott.

Múltidéző beszélgetésünkön néhány gyülekezeti tag is részt vett, akik annak idején szívvel-lélekkel vetették bele magukat a templomépítési munkába. A legelkötelezettebbek közé tartozott Darabont-Lázár Zoltán, a gyülekezet akkori főgondnoka, aki így emlékezett vissza a leküzdendő akadályokkal teli esztendőkre:

Az évek valóban zsúfoltak voltak, de egy pillanatig sem bántam meg a döntéseimet, és ha lehetőségem adódna rá, újra nekiugranék mindennek. Két munkahelyen dolgoztam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy naponta legalább egyszer elmenjek az építkezéshez, sőt, volt, hogy naponta kétszer is visszatértem. Felemelő érzés volt látni, ahogy a téglák sorra emelkednek, és egyre inkább formát öltenek. Akkoriban gyakran hangoztattam, hogy a templomépítés nem csupán munka, hanem egy kiváltság és dicsőség is, és bár mindannyian fáradtak voltunk, ez csak növelte az elkötelezettségünket. Valami különös vonzalom övezte a 2000-es évet, a kíváncsiság, hogy vajon sikerül-e határidőre befejezni az építkezést. Végül sikerült. A templomavatáskor a hátsó falnál még álltak az állványok, de a fő tér már készen állt a látogatók fogadására.

- A templommal együtt a teljes gyülekezeti központ felépült: az iroda, a gyülekezeti terem, a lelkészi lakás. Mi október 13-án költöztünk be a családommal - egészítette ki az elmondottakat Lőrincz János lelkipásztor.

Páskuj Mihály, a gyülekezet gondnoka, sajnos munkahelyi kötelezettségei miatt nem tudta aktívan támogatni az építkezést. Ennek ellenére pénzbeli adományaival jelentős mértékben hozzájárult az ügyhöz. Ahogy Darabont-Lázár Zoltán is megemlítette, Mihály a mai napig az egyik leglelkesebb adományozó, aki mindig is elkötelezetten segítette a közösséget.

- Azért, hogy anyagilag támogathassam ezt az ügyet, és azóta is lehetőségem van erőforrásaimmal segíteni, a dicsőség kizárólag az Úrnak jár, nem pedig nekem - foglalta össze az egykori gondnok a lényeget egyetlen mondatban.

- Milyen kihívásokkal nézett szembe a gyülekezet a templomépítés időszakában? - érdeklődtem a beszélgetőpartnereimnél.

- Az első és legnagyobb akadállyal már a folyamat kezdetén szembesültünk - kezdte el mondandóját Lőrincz János. - Óriási örömöt éreztünk, amikor sikerült megvásárolnunk az építkezéshez szükséges 41. számú telket, és 1996-ban benyújtottuk az építkezési engedélyhez szükséges iratokat a városházára. Ám a polgármesteri hivatal értesített minket, hogy a telek mérete, 514 négyzetméter, nem elegendő egy templom felépítéséhez, ezért elutasítják a kérelmünket, és újabb területet kell szereznünk. Ez hatalmas kihívást jelentett számunkra. Hónapokig sokan imádkoztunk, hogy Isten segítsen nekünk, és tegyen valami csodálatosat. A lehetséges telek, a 43. szám alatti kisebb ház, tulajdonosa, Biri mama, hallani sem akart arról, hogy eladja nekünk az ingatlant. Júniusban megkaptuk a városházától a negatív választ, és szeptemberben egy bibliai igét olvastam, amely így szólt: "Isten irányítja a királyok szívét". Ezzel az Úr megerősítette bennem a gondolatot, hogy ha Ő képes a királyok szívét irányítani, akkor Biri mama szívét is meg tudja mozdítani. Még egyszer elmentem hozzá, és míg az első találkozón kijelentette, hogy soha nem adja el a házat, a második alkalom végén már azt mondta: "tiszteletes úr, odaadom". Ezzel a legnagyobb akadály elhárult, de az Úr csodálatos módon az anyagiakat is biztosította. Soha nem fordult elő, hogy ne tudtunk volna kifizetni egy számlát, három év alatt mindig volt elegendő pénz a következő anyagvásárlásra vagy bérre. Mielőtt belevágtunk volna az építkezésbe, kétségek gyötörtek afelől, hogyan tudunk majd összegyűjteni több százezer márkát. Isten azonban a következő igeverssel válaszolt nekem: "Jól ismerem (...) szegénységedet" (Jelenések 2:9). Ez a szöveg nagyon megnyugtató volt számomra, és az Úr valóban betartotta ígéretét. Visszagondolva, az egész építkezés csodák sorozataként él bennem. A három év alatt nem csupán falakat emeltünk, hanem egy lelki közösséget is formáltunk. Az volt az eredeti célunk, hogy a tömbházak között egy lelki család jöjjön létre. Amikor az első gyülekezeti alkalmakra sor került, például a vakációs bibliahéten, még az ajtók és ablakok sem voltak a helyükön, de az élet már elindult. A kezdetektől fogva látható volt, hogy nagy szükség van erre a templomra. Nem egy monumentális épületet álmodtunk meg, nem katedrálist, hanem egy helyet a vasárnapi istentiszteletekhez, és hamar kiderült, hogy az egyszeri igehirdetés nem elegendő, annyira vágyakoznak az emberek Isten igéjére.

Lőrincz János tiszteletes 2023. május 1-jén búcsúzott el a gyülekezet vezetésétől. A gyülekezet új vezetői egy fiatal lelkészházaspár, Lukács Vilmos István és Lukács-Lőrincz Csilla lettek, akiket nagy lelkesedéssel választottak meg.

- Hogyan értékeli a kövesdombi református közösség jelenlegi lelki állapotát, és milyen kilátásai vannak a jövőre nézve? - érdeklődtünk Lukács Vilmos Istvánnál.

- Nagy áldásnak tartom, hogy, ahogy egykor, most is csapatban lehet dolgozni a gyülekezettel. Számomra az a legszebb templom, amit a hívek belaknak. A 25. évfordulós ünnep sem a kövekről szól, hanem arról, hogy ez a hely emberek számára áldás lehetett, áldás lehet, és abban bízunk, hogy az elkövetkezőkben is áldás lesz, amíg az Úristen ezt megengedi.

A lelkipásztor tájékoztatása alapján kiderült, hogy a gyülekezet jelenleg 93 különböző munkaterületen tevékenykedik. Ezen belül az adminisztratív feladatokkal együtt összesen negyven munkacsoport segíti a közösség működését.

Célunk, hogy minden generációt elérjünk, és különböző generációk közötti programokat szervezzünk. Érzékeljük, mikor van szükség, és mikor nyílik meg egy új lehetőség Isten által egy adott érdeklődési kör vagy csoport számára. Vannak időszakok, amikor új tevékenységeket indítunk el, míg más esetekben elengedjük azokat, amelyek már nem szolgálják a közösségünket. Öröm számomra, hogy a gyülekezetünk ilyen természetesen és nyitottan reagál ezekre a változásokra.

- A vasárnapi három istentisztelet mellett milyen egyéb programokra invitálják a különböző korosztályok híveit? - érdeklődtünk Lukács Vilmos Istvántól.

A gyülekezeti programok között kiemelt szerepet kapnak a rendszeres események: kedden a középifikkel, szerdán pedig az ifjúsággal és a kórustagokkal találkozunk. Csütörtökön a baba-mama körünk zajlik, ez a nap a délutáni gyűlések ideje is. Pénteken a vallásórások különböző csoportjaival foglalkozunk, amely a szezontól függően változik, és ezen a napon a nagyifisek is összegyűlnek. A női imaközösség szintén pénteken tartja találkozóját, míg szombaton egy istentiszteletet és egy lelki feltöltődést segítő alkalmat szervezünk. Vasárnap délutánonként havonta angol bibliaórát tartunk. Ezek mellett a gyülekezeti életet gazdagítják a női kör, a házas bibliaóra, valamint különböző közösségi programok, melyek felnőtteknek, konfirmandusoknak és a konfirmandusok szüleinek szólnak. Az idősebb korosztály számára egy tornacsoport is működik, ahol a tagok hetente kétszer találkoznak.

A kövesdombi református gyülekezet már jó másfél évtizede fektetett nagy hangsúlyt a virtuális térben való jelenlétére, így nem a világjárvány hozta el számukra ezt a formát. Lőrincz János nyugalmazott lelkipásztor elmondása szerint már korábban is arra törekedtek, hogy online is elérjék a híveket, ezzel is gazdagítva közösségüket.

A történetünk a "kazettázással" indult, ami egyfajta kezdeti lépés volt számunkra. Ezt követően elindítottuk online rádiónkat, majd fokozatosan áttértünk az internetes közvetítések világába. Eredetileg a mozgáskorlátozott és a külföldön élő híveink elérésére összpontosítottunk, nem is sejtettük, hogy ennél sokkal szélesebb közönséget vonzunk. Ahogy az utóbbi években kiderült, a hallgatóságunk már Magyarországtól Floridáig terjed, és számos helyszínről követnek bennünket – osztotta meg tapasztalatait Lőrincz János.

Lukács Vilmos István érdekes statisztikai adatokkal egészítette ki a beszélgetést: a 4620 feliratkozóból körülbelül 300-an rendszeresen nézik élőben a vasárnapi igehirdetéseket, míg egy hétvége során ez a szám akár 1000-1500-ra is felmehet. Tavaly augusztusban először hívták meg az online követőket a templomi közvetítésre, lehetőséget adva számukra, hogy "személyesen" is részt vegyenek az igehirdetésen és betekintést nyerjenek a közösségi életbe. Idén, az új kenyér vasárnapján ismét megrendezik ezt az eseményt.

A múlt évben egy igazán különleges, bensőséges együttlétet élhettünk át a virtuális térből csatlakozókkal. A hívek nemcsak távoli földekről érkeztek, hanem sokan az erdélyi szórványtelepülésekről is. A fiatal lelkész megjegyezte, hogy a félelem, miszerint az online részvétel kényelmessé tenné a gyülekezeti tagokat és otthonülésre ösztönözné őket, alaptalannak bizonyult. A statisztikák azt mutatják, hogy a hívek templomi jelenléte tavaly először meghaladta a világjárvány előtti számokat. A következő évek jövőképe egy presbiteri csendes hétvégén formálódott meg, melynek célja egy olyan közösség fenntartása és táplálása, amely Krisztust követi, Krisztusban növekszik, és szeretetben szolgál.