Mentőautó szállította a kórházba a magatehetetlenül fekvő Győzikét.
Gőzerővel zakatol előre a TV2-n a Gáspárék című reality, mely a showman családjának mindennapjait mutatja be drámai izgalmakkal kiegészítve. Az utolsó forgatási napok azonban egy minden eddiginél durvább fejleménnyel értek véget: Győzike rosszul lett, és mentőt kellett hívni hozzá.
"Nehéz ez a mocsok, sokat evett" - mondták a showman barátai, mialatt bepakolták a mentőautóba. A társai elmondták a mentősöknek, hogy a showman a már két napja panaszkodott szédülésre és hányingerre, de a helyzet komolyabbá vált, amikor eszméletlen állapotba került.
A vizsgálatok eredményei után az orvosok életmódbeli változtatásokat javasoltak a showman számára. Gáspár Bea, Győző felesége, hangsúlyozta, hogy férje túlzottan stresszes életmódot folytat, és nem fordított elegendő figyelmet a saját egészségére.
"Győző életmódja eléggé hektikus, és tudtam, hogy ez így nem tartható sokáig. Már nem vagyunk fiatalok, a szervezete is megüzente, hogy figyelni kellene magára" - osztotta meg Bea, miközben Virág és Evelin is aggodalommal követték a történéseket. A család elhatározta, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak Győző egészségére, hogy a közönség még sokáig élvezhesse a Gáspárék humoros pillanatait és izgalmas kalandjait.