Jézusról számos dolgot tudunk, amelyeket a történelmi és vallási források egyaránt megerősítenek. Először is, ő a kereszténység középpontjában álló figura, akit a hívők Isten fiának tekintenek. Élete a kb. i. sz. 4-6 körüli évekre tehető, és főként a mai
Mikor jött a világra? Melyik helyen látta meg a napvilágot? Milyen nyelvet beszélt? Valóban keresztre feszítették? Egyáltalán létezett? A legfrissebb kutatások és történelmi források alapján azt mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus valóban történelmi alak volt, akiről bizonyos tényeket tudunk, bár ezek nem túl gazdagok. Ezeket a fontos információkat gyűjtöttük össze.
A názáreti Jézus élete a nyugati kultúrkör legnagyobb hatású története. Ha van is más versenyben ezért a címért, nehéz überelni azt, akinek a születésétől az időt számoljuk. Ebben a történetben sokan hisznek, sokan nem, de Jézus létezését a korral foglalkozó történészek túlnyomó többsége nem vitatja.
A történészek nem a szeplőtlen fogantatás, a csodás gyógyítások vagy a feltámadás tényeit kutatják. Jézus életének ezek az aspektusai inkább a teológiai diskurzusok területére esnek, és természetesen a hívők számára is fontosak. Azonban a rendelkezésre álló információk alapján kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus történelmi figura, akiről bizonyos tényeket meg tudunk állapítani, habár ezek száma korlátozott.
A szöveg egyedi átfogalmazása: A következtetéseink jelentős részben a rendelkezésre álló forrásokból származnak, és ez a megközelítés a történetírás természetes része, különösen a korábbi időszakok esetében. Hogy jobban érthető legyen: Jézus létezésére vonatkozóan több bizonyíték áll rendelkezésre, mint Arthur király esetében, aki körülbelül 500 évvel később élt (állítólag), és akinek nevét először évszázadokkal a halála után említik a források. Mindenesetre, ebben a cikkben gyakran találkozhatunk kifejezésekkel, mint "nagyjából" és "valószínűleg", hiszen a téma nem éppen a legfrissebb.
Jézus létezésének bizonyítékait illetően a régészeti nyomok hiányosak és a tudósok körében vitatottak. A torinói lepel és a Notre Dame-ban őrzött töviskorona például sokak számára nem tűnik megbízható forrásnak. Ez nem is meglepő, hiszen az első századi emberek többségéről, akik nem tartoztak a társadalmi elithez – mint például császárok, kormányzók vagy római szenátorok – szinte semmilyen régészeti nyomot nem találunk. Kétezer év elteltével a személyes tárgyak megőrződése rendkívül ritka.
Különböző írásos források állnak rendelkezésünkre, amelyek Jézus Krisztus korát idézik fel, habár ezek nem az ő életében születtek. A legkorábbi dokumentumok között Pál apostol levelei találhatók, amelyek keletkezése 48 és 62 között valószínűsíthető, tehát jóval Jézus halála után, legalább másfél évtizeddel. Pál nem foglalkozik részletesen Jézus életével, sőt, alig említi őt, de a galatáknak írt levelében található egy sor, amely a Jézus létezésére vonatkozó egyik legjelentősebb közvetett bizonyítékot nyújtja:
Három év elteltével Jeruzsálembe utaztam, hogy találkozzak Kéfással, akit Péter apostolként ismerünk. Tizenöt napot töltöttem nála, de az apostolok közül csak Jakabot, az Úr testvérét volt alkalmasom megismerni.
Pál említést tesz Jézus több testvéréről is, ami alapján sejthetjük, hogy ők a korai egyház jelentős vezetői lehettek. Az, hogy Pál ilyen természetességgel, szinte mellékesen beszél Jézus testvéreiről, arra utal, hogy ezek a személyek valóban léteztek, és fontos szerepet játszottak a közösség életében.
Pál levelei mellett a legfőbb keresztény forrásnak a négy evangéliumot (Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait) tekintjük, de léteznek nem keresztény források is. A korban nagyon népszerű zsidó történetíró, Josephus Flavius pár sorban utal Jézusra a valamikor az első század végén írt "A zsidók története" című művében.
Ebben az időszakban, amikor Pilatus volt a római helytartó, élt Jézus, ez a rendkívüli személy, akit talán joggal nevezhetünk embernek. Csodás tettek fűződtek a nevéhez, és tanításaival sokak szívét megérintette, legyenek azok zsidók vagy görögök. Ő volt a Krisztus, a megváltó. Noha főembereink vádaskodása következtében Pilatus keresztre feszíttette, hívei, akik eddig is követték őt, hűségesek maradtak. Harmadnapra feltámadt, és megjelent követői előtt, ahogyan azt az Istentől ihletett próféták előre megjövendölték. Mára pedig a keresztény közösség, amely róla nevezi magát, továbbra is él és virágzik.
A Flavius-idézettel kapcsolatosan számos nézet és vélemény ütközik. A legtöbb történész egyetértene abban, hogy a fennmaradt szövegkörnyezetében Flavius, aki a római császárok támogatását élvező zsidó vallású farizeus volt, nem valószínű, hogy úgy fogalmazott volna Jézusról, mint "ő volt a Krisztus" vagy hogy "harmadnap feltámadt". Az évszázadok során, a különböző másolatok készítésekor, valószínű, hogy a keresztény másolók beépítettek bizonyos elemeket a szövegbe, ami tovább bonyolítja az eredeti szándékok értelmezését.
A feltételezés az, hogy létezett viszont valamikor egy eredeti, hiteles Flavius szöveg, amiben említi Jézust, mint Pilatus helytartósága idején Júdeában élt tanítót, akit keresztre feszítettek. Márcsak azért is, mert semmi nem indokolja, hogy épp ebbe a szövegbe hamisítsanak bele keresztény "propagandisták" egy Jézusról szóló részt, ha eleve nem tett volna említést róla.
Később, a második század elején Tacitus, a római történelem neves krónikása, megemlíti Jézus keresztre feszítését. Ezt a hivatkozást a híres i. u. 64-es római tűzvész és az azt követő keresztényüldözés összefüggésében találhatjuk, amelyet Néró császár rendelt el.
