Tanítsd meg a tudatlanságot legyőzni!

Persze, nézzük meg, hogyan formálhatjuk át ezt a szöveget, hogy egyedi legyen: Nos, de mit és mennyit is töltsenek a gyerekek fejébe? Huncut módon fogalmazva, felmerül a kérdés: ki is legyen az, aki a gyerekeket tanítja? A család vagy az iskola? Kénytelen vagyok újra az oktatás problémáira fókuszálni, mivel nemrégiben egy figyelemre méltó írás látott napvilágot (Magánóra: divat... Népújság, március 27.). Korábban már írtam a témáról, két cikk formájában (február 18. és 25.), mivel a tanügyminiszter "konzultációs karavánt" indított az oktatási reformok és a kerettanterv minőségét illetően. Azóta csend honol: most éppen feldolgozzák a történteket, májusban várható a válasz. Optimistán tekintek arra, hogy nálunk még mindig létezik tanügyminisztérium, hiszen az újvilágban ezt már rég megszüntették, és a helyét sóval hintázták be. Korábban éles kritikát fogalmaztam meg az új oktatási módszerekkel szemben, határozottan közöltem az érintettekkel: "Ha a diákok harmada vagy fele nem tudja az alapvető négy számtani műveletet, az a 1990 óta zajló 'modernizációs' folyamatok közvetlen következménye. Érthető?" (február 18.) De hiába, úgy tűnik, nem hallgatnak rám.

Nézzük csak, mit írtak az említett cikkben. A cikkíró sok adatot vesz át a Mentsétek Meg a Gyermekeket (MMGy) szervezet felméréséből, amelyből az derül ki, hogy a családok egyre többet költenek a gyermekeik oktatására. Évenként s tanulóként 10 ezres összegről esik szó, ez havi ezer (plusz ingyen vakáció). Sok ez vagy kevés? Attól függ, hogy mennyiből gazdálkodnak a családok. Kb. harminc évvel ezelőtt írtam le (a mostani negyvenesek egy része azért nyafog, mert nem olvasta el annak idején a receptet): "olyasmit gyűjtsünk, amit nem vehetnek el tőlünk - szellemi tőkét. Az ráadásul szépen kamatozik. Imre bácsi mondja, kedvenc újságárusom: "csak a gyermekeim oktatásába fektetek pénzt." Neki van igaza." Merthogy: az oktatás nem költség, hanem ráfordítás!

Szerintem az összeg nagysága csupán azok számára jelenthet problémát, akik anyagi nehézségekkel küzdenek. Az MMGy arra a megállapításra jutott, hogy "a hátrányos helyzetből érkező gyerekek diszkriminációval szembesülnek ezen a téren". Ha nem jut magántanárhoz, akkor "ingyen" fogja elsajátítani az anyagot. Emlékezzen Nyilas Misi történetére! (Segítek: Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig.) Diszkrimináció? Ne essünk túlzásokba! A kommunista rendszer diszkriminációja valóban befolyásolta a tanulási jogokat, de Tőkés István református lelkész, aki a rendszer ellensége volt, mind a nyolc gyermekével elérte, hogy egyetemet végezzenek az "átkos" időszakban.

Nem tudom, hogy az MMGy még milyen veszélyektől próbálja megmenteni a gyermekeket, de - úgy érzem - ez a próbálkozása nem volt sikeres. Tudtommal az állami oktatás (bizonyos szintig?) ingyenes és kötelező. A hozzávalók egy részét az állam biztosítja. De nem ad hajlamot, tehetséget, sem alapokat (pl. "gyerekszobát" = cei 7 ani de acasă); a "nyersanyagot" az utcáról verbuválják. Csak azt garantálják, hogy a tantermekben télen nem fagy meg a víz, de azt nem vállalják, hogy minden csemetéből tudóst neveljenek. Kettőn áll a vásár. Ha a suli nincs a magaslaton (és nincs), akkor a család, szülők, rokonok is be kell pótoljanak valamit: időt, fáradozást, munkát, pénzt. Akinek van rá pénze / lehetősége / igénye, az tanárt fogad a csemete mellé, akinek nincs, az másképp oldja meg. Hahó, 1990 óta új világot élünk! Még nem sikerült megszokni az "egyén felelősségét"?

Attila bácsi is áttekintette a cikket, és különösen feltűnt neki egy szülő megjegyzése: "Magánórák nélkül is lehet sikeresen vizsgázni." A siker kulcsa a rendszeresség és a módszeres munka, valamint a figyelem és a fegyelem. Minden eset, és természetesen a megoldások is, egyediek. Az 1990 óta bekövetkezett oktatási reformok következtében a tanítás színvonala jelentősen csökkent, ez tény. Szerintem a javulásra nincs reális esély, amit tavalyi írásaimban próbáltam kifejteni: az oktatásnak van egy bevált módszertana, míg az eszement újításoknak nem lenne szabad teret adni; például senki sem sajátított el nyelvet úgy, hogy alvás közben fülhallgatót viselt. A gyerekeket kímélni kell, de fontos, hogy fokozatosan növeljük a terhelést, hogy felkészüljenek a nagyobb kihívásokra. Itt van egy példa: az orvosi egyetemre való felvételhez az embernek könyv nélkül kell megtanulnia ötszáz kérdést (vagy anatómia, vagy szerves kémia témakörében), és a megadott négy-öt válaszból ki kell választania a helyeset. A felvételi során az ötszáz kérdésből százat választanak ki, kinyomtatják, és a vizsgázó kezébe adják. Ő beikszeli az általa helyesnek tartott válaszokat. Ha 96-100 helyes választ ad, bejut, ha nem, jöhet a "jövőre veled ugyanitt" mondat. Az ilyen kérdések például így néznek ki: "Milyen termék keletkezik szerves magnéziumvegyületek ketonokkal való addíciója során, majd az addíciós termék hidrolíziséből? a) primer alkohol, b) szekunder alkohol, c) tercier alkohol, d) aldolok, e) ketonok." Csak egy válasz helyes. Ha sikerül bejutni, a felvételi tesztgyűjteményt el lehet dobni, és a fejedből elfelejtheted az analóg tudást, amire a továbbiakban már nem lesz szükséged. Ezt követően pedig jöhet a hat plusz öt évnyi tanulás, hiszen a tudásért meg kell szenvedni.

Az oktatás kérdése sokakat foglalkoztat, nem véletlenül. A fővárosban egy új szereplő tűnt fel, Gabriel Toncean, akinek röplapját a postaládámban találtam. Ő az, aki aláírásokat gyűjt azért, hogy a "táplálkozástudományi nevelés" tantárgy bekerüljön az iskolai tanrendbe. Az indoklása egyértelmű: az iskolások túlsúlya ma már komoly problémát jelent hazánkban. A digitalizáció és modernizáció mellett most már a gyerekek kényelembe helyezett életmódja is aggasztó, hiszen a koffer mérete is egyre nagyobb gondot okoz. Szent Pál szavaival élve: "mindent szabad nekem, de nem minden használ" – a mértéktelenség, különösen az étkezés terén, kifejezetten ártalmas lehet. Egy egyszerű, de hatékony tanács: "edd a felét!" Emellett két további javaslat is felmerül: a gyerekeket ne autóval, hanem gyalog vigyük iskolába. Erre Sepsiszentgyörgyön már van példa, ahol a "lábbuszozás" népszerű módszer. A másik pedig a rendszeres mozgás fontossága. A tollaslabda ráadásul a legköltséghatékonyabb sportág, hiszen nem igényel sem műjég, sem különféle drága eszközök beszerzését. Az egészséges életmódra való nevelés tehát nem csupán hasznos, hanem megvalósítható is!