Szomorú sors várhat azokra az orosz emigránsokra, akik hazájukba térnek, mivel otthontalanság fenyegeti őket. Az életük új fejezete tele lehet kihívásokkal és bizonytalansággal, ami még inkább súlyosbíthatja a már meglévő nehézségeiket. Az elhagyott ottho

Az utóbbi években sok orosz, akik külföldre költöztek, döntött úgy, hogy visszatér szülőföldjére, főként anyagi megfontolásokból. Hazájukban azonban olyan társadalmi környezetet találnak, amely látszólag normálisnak tűnik, ám a valóság sokkal bonyolultabb. Minden lépésüket beárnyékolja a háború, amely mindennapjaikat és jövőbeli lehetőségeiket is meghatározza.

Több százezer orosz állampolgár döntött úgy, hogy elhagyja hazáját, miután az orosz hadsereg 2022. február végén megkezdte invázióját Ukrajna ellen. Sokak számára a mozgósítás és a háborúval kapcsolatos politikai nyomás elől való menekülés volt a fő motiváció, míg mások egyszerűen a stabilabb életkörülmények iránti vágy miatt keresnek új otthont, ahol nagyobb eséllyel találhatják meg a nyugalmat.

Egyesek közülük azóta visszatértek hazájukba. Nehezen hozták meg ezt a döntést, annak ellenére, hogy sokuk pánikszerűen indult emigrációba. A hazátlanság azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amire számítottak. A Moscow Times három visszatérőt kérdezett történetéről. Közös bennük, hogy nem zárták le végleg az emigráció lehetőségét.

Alekszej, a 29 éves moszkvai fiatalember, 2022 szeptemberében hagyta el Oroszországot, miután a kormány mozgósítást hirdetett. Csupán egy év elteltével, 2023 júniusában azonban már ismét hazájában találta magát. Elmondása szerint a távozás döntése pánikból fakadt. Törökország tűnt a legkedvezőbb kiútnak: a papírmunkák minimálisak voltak, és jelentős orosz közösség élt az ország területén. Isztambulban lakást bérelt, de a bérleti díjat előre, három hónapra kifizette, anélkül, hogy hivatalos papírt kapott volna a bérbeadótól, aki azt mondta, hogy így egyszerűbb. Hosszú távú tartózkodási engedélyt nem tudott szerezni, miközben a lakásbérleti díjak folyamatosan emelkedtek. A kiadók csak akkor voltak hajlandók tárgyalni az orosz érdeklődőkkel, ha különböző pénzügyi biztosítékokat nyújtottak be.

Mivel tartózkodási engedélye és elegendő pénze nem volt, nem maradt más lehetősége, mint Örményországon keresztül hazatérni Oroszországba. Moszkvában szembesült azzal, hogy az emberek mintha a régi idők normáit követnék, ám valójában a légkör tele volt kétségekkel és bizonytalansággal. Kalandjai során arra a következtetésre jutott, hogy az emigrációt alapos és körültekintő tervezés előzi meg. Jelenleg külföldi állásajánlatokra küldi el önéletrajzát, remélve, hogy új lehetőségeket talál.

A 41 éves Anna Szentpétervárt hagyta hátra 2022 márciusában, és 2024 júliusában tért haza. A háború előtt éppen izraeli útlevelet próbáltak szerezni azon az alapon, hogy nagyapja zsidó volt.

Éppen hazaindulásra készültek, amikor hirtelen kitört a háború, így kénytelenek voltak egy hétre Izraelben maradni a 11 éves gyermekükkel. A férje egy amerikai gyógyszermultinál dolgozott, ami lehetővé tette számára, hogy távmunkában folytathassa a munkáját. Jeruzsálemben béreltek egy kis lakást, ahol a gyermek az iskolát kezdte meg. Anna, aki korábban Szentpéterváron saját kávézót üzemeltetett, most egy szupermarket vezetői posztjára került. A kávézóját egy barátja látta el távolléte alatt, de az életükben hamarosan váratlan fordulat következett be: férje elvesztette az állását, és mivel más lehetőség nem adódott, kénytelen volt elfogadni egy oroszországi munkalehetőséget.

Visszatértek Szentpétervárra, ahol ugyanazt tapasztalták az emberek viselkedésében, mint Alekszej Moszkvában. A kávézót újra Anna vezeti. Megszakították kapcsolataikat túlságosan "patrióta" ismerőseikkel. Egy buborékban élnek. Gyerekeiket próbálják elszigetelni az állami propagandától. A gondolat, hogy egyszer ismét külföldön próbáljanak szerencsét, velük maradt.

Szergej, aki 40 éves és Nyizsnyij Novgorodból származik, 2022 októberében hagyta el hazáját, hogy 2024 novemberében visszatérhessen. Feleségével együtt, amikor a háború kitört, még útlevél nélkül küzdöttek. Amíg megkapták a szükséges papírokat, az első sokk már elmúlt. A mozgósítás hírére azonban azt észlelték, hogy ismerőseik egyre inkább elhagyják Oroszországot, így ők is Törökország felé indultak. Ott hasonló tapasztalatokkal találkoztak, mint Alekszej. Később Örményországba utaztak, ahol a jelentős orosz közösségben kezdetben minden ígéretesnek tűnt. Azonban egy éven belül világossá vált számukra, hogy nem maradhatnak. Az árak drámaian megemelkedtek, orosz bankkártyáik pedig a nyugati szankciók következtében használhatatlanná váltak, míg a Hegyi-Karabah körüli örmény-azerbajdzsáni feszültség árnyéka Jerevánra is rávetült.

Amikor Oroszországba tértek vissza, úgy tűnt, hogy minden a megszokott mederben folyik, de a háttérben ott bujkál a háború árnyéka. A legnagyobb kihívás számukra az volt, hogy megmagyarázzák emigráns barátaiknak, miért döntöttek így. Néhányan árulónak bélyegezték őket, mert úgy vélik, a visszatérés árulás a távozás során tett ígéretek ellenére. Szergej, aki tudatosan gazdálkodik a jövedelmével, hangsúlyozza, hogy ezzel minden lehetséges alternatívát nyitva tart magának a jövőre nézve.