Sztárpolitikusként kezdte pályafutását, ám idővel egyre inkább megosztó személyiséggé vált. Trump megjelenése pedig végleg megpecsételte a sorsát.
Justin Trudeau sajtótájékoztatón jelentette be a lemondását 2025. január 6-án - Fotó: Patrick Doyle / Reuters
Alig néhány nap telt el az új év kezdetétől, amikor a hét elején Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke bejelentette, hogy lemond a Liberális Párt vezetéséről és a kormányfői pozíciójáról is. Trudeau, aki közel kilenc éven át irányította az országot, a párton belüli feszültségeket emelte ki lemondásának okaként, hangsúlyozva, hogy nélküle nem lenne képes a párt egységesen nekivágni a várhatóan 2025 végén esedékes választásoknak.
Az utóbbi hónapokban egyre fokozódott a nyomás Trudeau lemondására, miközben a politikai légkör egyre feszültebbé vált. A helyzet drámai fordulatot vett, miután Donald Trump megválasztása, valamint a pénzügyminiszter decemberi távozása újabb lendületet adott a politikai vitáknak.
Trudeau a parlament ülésszakának elnapolásával lehetőséget biztosított pártjának, hogy kiválasszon egy új vezetőt, aki átvállalhatja tőle a miniszterelnöki feladatokat. A hírek szerint a liberális párt március 9-én fog dönteni az új vezető személyéről. Az új kormányfő kihívásokkal néz majd szembe, hiszen a parlamentben többséget élvező ellenzéki pártok jelezték, hogy közösen bizalmatlansági szavazást indítanak a kisebbségi liberális kormány ellen.
A nyugati liberalizmus posztergyerekeként, a baloldali identitáspolitika és tolerancia úttörőjeként elhíresült Trudeau bukása újabb súlyos veszteség a világszerte küszködő mainstream liberalizmusnak. Az, hogy az ő esetében ez a hivatalban lévő kormányokkal szemben számos országban látott dühöt vagy az általa fémjelzett ideológia kanadai alkonyát jelzi, nem egyértelmű.
Lehetséges, hogy a kanadai népnek egyszerűen elege lett a miniszterelnökből, aki első ciklusa alatt jelentős eredményeket könyvelhetett el, ám közel egy évtizedes kormányzása végére rendkívül megosztó figurává vált. Trudeau kisebbségi kormányának élén már nem tudott választ adni a bevándorlás által generált társadalmi feszültségekre, a lakhatási válságra, amely szorosan összefonódik ezzel, valamint a megváltozott külpolitikai realitásokra. Most, akárcsak apja, kényszerűségből kell búcsút intenie egy hosszú és eseménydús karrier után.
Justin Trudeau mindössze 35 évesen robbant be a kanadai politikába, amikor a száz éven át domináns, de akkoriban épp a senki földjén kószáló Liberális Pártot győzelemre vezette a 2015-ös választáson. Ezzel apja nyomdokaiba lépett, aki szintén liberális színekben 1968 és 1979, majd 1980 és 1984 között volt az ország miniszterelnöke.
Első ciklusa egyaránt szólt a baloldali gazdaságpolitikai intézkedésekről (adómentes családi pótlék bevezetése, adóemelés a vagyonosabbaknak), a liberális társadalompolitikáról (a marihuána, az eutanázia legalizációja), a klímaváltozás elleni harcról (szén-dioxid-adó) és a balos identitáspolitikai lépésekről (nemek közti egyenlő reprezentáció a kabinetjében, a kanadai őslakosoknak tett gesztusok). Miközben a világ számos része Trumpostul és brexitestül rohamosan haladt a kirekesztés minden formája felé, addig Trudeau kijelentette, Kanada bevándorlóországként mindig szívesen fogja látni az üldözötteket.
A fiatal miniszterelnök még tovább lépett, amikor a New York Timesnak adott 2015-ös interjújában világosan kifejtette politikai elképzeléseinek lényegét. Véleménye szerint Kanadában nem létezik egyetlen, meghatározó nemzeti identitás; ehelyett közös értékek összessége alkotja a társadalom alapját. Ilyenek a nyitottság, a tisztelet, az együttérzés, a szorgalom, a kölcsönös elkötelezettség, valamint az egyenlőség és az igazságosság iránti törekvés.
"Ezek a tulajdonságok tesznek minket az első posztnacionális állammá"
- összegezte a miniszterelnök. Ennek megfelelően szélesre tárta kapuit a bevándorlók előtt, aminek meg is lett az eredménye: hivatalba kerülése óta 16 százalékkal nőtt Kanada népessége.
Trudeau emellett gyorsan világszerte ismertté vált figyelemfelkeltő identitáspolitikai lépéseivel. 2017-ben nyilvánosan bocsánatot kért az őslakos népektől a korábbi kormányok által elkövetett igazságtalanságokért, különösen a bentlakásos iskolák rendszere miatt, amely súlyos pszichológiai sebeket ejtett az érintett őslakos gyermekeken és családjaikon. Ezenkívül együtt ünnepelte a ramadán végét a kanadai muszlim közösség tagjaival, míg külföldi útjain viselt helyi hagyományos öltözékei gyorsan mémekké váltak az interneten.
A fiatal miniszterelnök emellett jól mozgott külpolitikai téren is. Markánsan progresszív víziójával azonnal a nemzetközi baloldal sztárjává lépett elő, lendülete pedig üdítően frissen hatott a kicsit bepállott atlanti szövetségi rendszer vezetői közt. Már Trump első elnöksége idején sikerült kedvező feltételekkel újratárgyalnia a Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó közti szabadkereskedelmi szerződést.
2019-ben a liberálisok újfent győzelmet arattak a választásokon, de elvesztették a parlamenti többségüket, ami kisebbségi kormányzásra kényszerítette őket. Nem sokkal ezután, a koronavírus-járvány kitörésekor, Trudeau – a világ többi részéhez hasonlóan – szigorú lezárásokkal és kijárási, valamint gyülekezési tilalmakkal reagált. A járvány kezdeti szakaszában megszerzett népszerűségét kihasználva 2021-ben váratlanul előrehozott választásokat hirdetett meg, arra hivatkozva, hogy nagyobb felhatalmazásra van szüksége az ország újjáépítéséhez.
A lépés annyiból nem bizonyult sikeresnek, hogy bár a liberálisok ünnepelhettek győzelmet, a parlamenti többség elnyerésére ezúttal sem voltak képesek. Ráadásul az első helyet is csupán a választási rendszer torzító hatásainak köszönhetik, hiszen a konzervatívok összességében több szavazatot kaptak. Ekkor körülbelül már elkezdődött a lejtmenet, amikor...
A járvány utáni infláció, a globális bizonytalanság fokozódása, valamint a gazdasági és társadalmi feszültségek növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a miniszterelnök népszerűsége elkezdett csökkenni.
Az éves infláció 2022 nyarán tetőzött 8,1 százalékkal, azóta pedig már a helyi jegybank által célzott 2 százalék alá csökkent. Magyar szemszögből nem hangzik tehát nagyon vészesnek, ám Kanadában a negyven éve nem látott pénzromlás így is elég dühöt gerjesztett a társadalom széles rétegeiben. Ráadásul az infláció leginkább a munkásosztályt és a fiatalokat érintette, akik Trudeau választói bázisának a gerincét adták.
A járványból kifelé jövet Trudeau felpörgette a bevándorlási rátát, hogy enyhítse az országot sújtó munkaerőhiányt. Az évek óta érvényben lévő 300 ezerről 500 ezerre emelte a kívánt bevándorlók számát évente, ennek eredményeképp pedig Kanada népessége fél évszázada nem látott ütemben nőtt. Ez csak 2024-ben közel 90 ezer indiai, 20 ezer filippínó és 10 ezer kameruni bevándorlót jelentett.
A bevándorlás felpörgetése következtében Kanada gazdasági mutatói érdekes ellentmondásokat tükröznek. Míg az ország nemzeti összterméke (GDP) a járvány utáni időszakban 7,6%-os kumulatív növekedést ért el, addig az egy főre jutó GDP 2%-kal csökkent. Ez a jelenség az életszínvonal átlagos csökkenését jelzi, ami kedvezőtlen helyzetet teremt a jelenlegi kormány számára. Ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja a soha nem látott lakhatási válság, amelynek következtében a lakásárak az ország területén körülbelül 66%-kal emelkedtek.
A nyugati világ jelentős része, különösen az angolszász régiók, már régóta küzd lakhatási problémákkal, de Kanadában a helyzet még ennél is drámaibb: az OECD országai közül csak Ausztráliában tapasztalható hasonló ütemű lakásár-emelkedés. Montrealban például az elmúlt évtized során az átlagos családi ház ára megduplázódott, míg Torontóban a bérleti díjak növekedése 2016 óta ötször gyorsabb ütemben zajlik, mint korábban.
A fent említett kihívások következtében nem meglepő, hogy Trudeau népszerűsége drámaian visszaesett 2024-re: egy kanadai kutatóintézet felmérése szerint decemberben csupán a lakosság 22 százaléka volt elégedett a miniszterelnök teljesítményével. Eközben olyan sajtóorgánumokban, amelyek korábban támogatták Trudeau-t, egyre gyakoribbá váltak az őt kritizáló írások.
A kritikák fő vonala az, hogy
A Trudeau-kormányzás kezdetén valóban figyelemre méltó, forradalmi lépések történtek, azonban ezek a kezdeményezések idővel elvesztették aktualitásukat. Eközben a liberálisok úgy tűnik, háttérbe szorították a kormányzás valódi feladatait, és a figyelmük elkalandozott.
Lehetsz ugyanis akármekkora progresszív ikon - szól az érvelés -, ha a rekordmértékű bevándorlás mellett nem fektetsz be az állami szolgáltatások fejlesztésébe, akkor az emberek dühösek lesznek. Nem véletlen például az, hogy a növekvő népesség mellett egyre nagyobb a teher az egészségügyi szektoron, és a kritikusaik szerint az sem járja, hogy Trudeau-ék ölbe tett kézzel nézték a lakásárak egekbe ugrását.
Közgazdászok már évekkel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy reformok híján a bevándorlás a lakásárak további növekedéséhez vezethet. A kormánynak közel egy évtizede volt arra, hogy a szabályok fellazításával ösztönözze a lakásépítést, de eddig nem sok eredményt tudnak felmutatni: egyes becslések szerint Kanadának nagyjából 30 százalékkal több ingatlanra lenne szüksége a lakosság elhelyezéséhez.
Az eredmény az lett, hogy a lakosság bevándorláspártisága történelmi mélységekbe zuhant: a kanadaiak 44 százaléka szerint túl nagy a bevándorlás mértéke, amely negyedszázada a legmagasabb arány. Mindez oda vezetett, hogy 2024 őszén a kormány bejelentette a következő évi migrációs célkitűzések jelentős csökkentését. Ezt széles körben a kormány bevándorláspolitikájának kudarcaként értékelték, nem véletlenül, Trudeau ugyanis maga ismerte be, hogy nem találták el az egyensúlyt.
A megoldatlan közpolitikai kihívások mellett Trudeau-t sújtják a hosszú éveken át felhalmozódott botrányok is. Középpontba került, hogy egy olyan nonprofit szervezet, amelyhez személyes szálak fűzték, jelentős állami támogatást kapott, több millió dollár értékben. Bár az etikai vizsgálat végül tisztázta a miniszterelnököt, a pénzügyminisztere nem úszta meg a következményeket, és lemondásra kényszerült. Továbbá, aggasztó információk láttak napvilágot arról is, hogy az állami forrásokból támogatott antirasszista csoportok egyes tagjai antiszemita megnyilvánulásokat osztanak meg az X platformon.
Trudeau külpolitikai helyzete drámai fordulatot vett, amikor Indiával komoly feszültség alakult ki egy kanadai szikh vezető brutális meggyilkolása után. A kanadai miniszterelnök nyíltan az indiai kormányt vádolta meg azzal, hogy ügynökei esetleg részt vettek a bűncselekményben. India azonban hevesen visszautasította ezeket a vádakat, így a két ország között kiéleződött a diplomáciai feszültség, ami oda vezetett, hogy kölcsönösen kiutasították egymás magas rangú diplomatáit.
Ahogy Trudeau népszerűségi mutatói fokozatosan csökkentek, úgy egyre erősebben hallatszottak azok a hangok, akik a távozását követelték. A miniszterelnök kezdetben a kabinet átalakításával próbálta friss impulzust adni harmadik ciklusának, ám a népszerűségi trend továbbra is mélyponton stagnált. Ezen kívül novemberben...
azt a Trumpot választották meg újra amerikai elnöknek, aki azt ígérte, január 20-i beiktatása napján 25 százalékos védővámokat fog kivetni a kanadai árukra.
Az Egyesült Államok Kanada legjelentősebb gazdasági partnere, ezért nem meglepő, hogy a szakértők egyetértenek abban, hogy egy általános védővám bevezetése súlyos következményekkel járna a kanadai gazdaság számára. Néhány elemzés arra figyelmeztet, hogy ennek következtében a GDP akár 2,6 százalékkal is csökkenhet, ami recessziót idézne elő az országban.
Justin Trudeau elzarándokolt Donald Trump mar-a-lagói birtokára, hogy személyesen próbálja rendezni a köztük lévő ügyeket. A találkozó részletei titokban maradtak, de a következő napon Trump "Trudeau kormányzóként" hivatkozott a kanadai miniszterelnökre, ezzel sugallva, hogy Kanada csupán egy amerikai állam, amelynek élén kormányzók állnak. Ez a megjegyzés villámgyorsan mémesedett, és nemcsak a jobboldali trollok ragadták meg, hanem tovább is alakították a gondolatot: Trump azóta többször is megemlítette, hogy Kanada esetleg az Egyesült Államok 51. állama lehetne.
Trump karácsonyi üzeneteiben kifejtette, hogy véleménye szerint az adócsökkentések, a gazdasági fellendülés és a megerősített katonai védelem jótékony hatással lennének Kanada számára. Egy másik posztjában említést nyert Wayne Gretzky, minden idők legismertebb kanadai hokisztárja is, akit Trump arra buzdított, hogy vállalja el a kanadai miniszterelnöki posztot. Azonban Gretzky nem tűnt túl lelkesnek az ötlet iránt.
Itt részletesen kifejtettük, miként irányult Trump figyelme Grönland, a Panama-csatorna, és Kanada felé. Ezekről a témákról az Elektor podcastunkban is beszélgettünk:
A vámfenyegetésbe beleremegett Trudeau jó ideje ingatag kormánya, miután decemberben váratlanul lemondott pozíciójáról Chrystia Freeland pénzügyminiszter, akit addig Trudeau egyik legszorosabb szövetségeseként tartottak számon. Egyes források szerint a lemondás hátterében komoly nézeteltérések álltak azzal kapcsolatban, hogyan kezeljék a potenciális amerikai vámokat.
Trudeau a hétfői napon, különös körülmények között, bejelentette lemondását a pártelnöki és miniszterelnöki pozíciójáról. Trump természetesen nem hagyta ki a lehetőséget, hogy megint provokáljon, és megjegyezte, mennyire szórakoztató lenne, ha az Egyesült Államok és Kanada egyesülnének. Trudeau azonban nem válaszolt tétlenül, és ironikusan megjegyezte, hogy ennek a tervnek annyi realitása van, mint egy hógolyónak a pokol tüzében.
Trudeau távozásának bejelentése új kapukat nyit a Liberális Párt számára, lehetőséget biztosítva egy friss vezető kiválasztására, aki felkészítheti őket a 2025-ös választásokra. A miniszterelnök döntése, hogy elhalasztja a parlamenti ülésszak kezdetét, lehetővé teszi a párt számára, hogy tíz hétig, a politikai rivalizálásoktól elvonatkoztatva, zökkenőmentesen végezze el a vezetőválasztás folyamatát.
A potenciális jelöltek száma bőséges, viszont egyelőre még csak találgathatunk, hogy ki lesz a végső befutó. Freeland neve is felmerült, aki lemondásával nyomást gyakorolt Trudeau-ra; korábbi külügy- és pénzügyminiszteri tapasztalata révén jelentős kormányzati háttérrel bír. Emellett Mark Carney is a diskurzus középpontjában áll, aki a kanadai és az angol jegybank élén is szolgált. Továbbá Anita Anand közlekedésügyi miniszter és François-Philippe Champagne innovációs miniszter neve is szóba került a lehetséges jelöltek között.
Az új pártelnök megválasztásáig Justin Trudeau továbbra is a miniszterelnöki poszton marad, miközben a liberálisok rendkívül nehéz időszakot élnek meg, hiszen a kampány kezdetére körülbelül 20 százalékos támogatottságra számíthatnak. Ezzel szemben a 2006 és 2015 között kormányzó Konzervatív Párt népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint már 40 százalék fölé emelkedett, és a politikai táj folyamatosan változik.
így egy várhatóan előrehozott választás után mostani állás szerint az a legvalószínűbb, hogy az új konzervatív kormányfőt Pierre Poilievre-nek fogják hívni.
Trudeau pártjának helyzete jól tükrözi, hogy a baloldali populista Új Demokrata Párt (NDP) egyes felmérések alapján már megelőzi a liberálisokat. Ráadásul a québeci regionalista párt növekvő népszerűsége miatt könnyen előfordulhat, hogy a liberálisok a választások során a harmadik helyre szorulnak. Ez a forgatókönyv hasonló ahhoz, amikor Trudeau átvette a párt irányítását, és sikerrel vezette őket a politikai színtéren.
