Szüleink szenvedései mély nyomokat vésetnek a génjeinkbe, így azok a tapasztalatok és élmények generációkon át öröklődhetnek.
Dr. Gally Zsófia, háziorvos és pszichoterapeuta, aki sématerápiával is foglalkozik, a következőket osztja meg velünk: "Személyiségünket nem csupán a velünk született temperamentum formálja, hanem a felmenőink génjei is, és természetesen a nevelésünk is kulcsszerepet játszik. E három tényező együttesen befolyásolja, hogyan viselkedünk a munkahelyünkön vagy a családi környezetünkben." Zsófia kiemeli, hogy ha alapvető szükségleteink - mint a biztonságos kötődés, az autonómia, az érzelmek szabad kifejezése vagy az egészséges határok - nem teljesülnek, akkor ezek a hiányok különféle sémák kialakulásához vezetnek. Ezekre a sémákra válaszul megküzdési mechanizmusokat fejlesztünk ki.
"Ha valaki gyerekként egy verbálisan agresszív vagy szerfüggő szülő hatása alatt állt, és úgy tanult meg életben maradni, hogy mindent elfogadott, alávetve magát az agresszornak, akkor a séma mentén kialakult együttműködő vagy feladó megküzdése megjelenhet a munkahelyén is" - világítja meg egy példán keresztül a pszichoterapeuta.
Ő az a típusa az embernek, akit gyakran kihasználnak, és akinek nehezen megy a saját igényeinek kifejezése vagy a nemet mondás.
"Ez a fajta önfeladó hozzáállás megjelenhet a párkapcsolatában is, ami miatt konfrontálódhat, vagy számára méltatlan helyzetbe kerülhet."
Az örökölt minták generációról generációra szállnak, biológiailag is. "Ha stresszben élünk, valamilyen trauma ért minket vagy súlyos bántalmazás, akkor ez biológiailag is kódolva van bennünk, és átörökíthetjük. Ha egy gyerek magasabb stresszhormonszinttel születik, akkor máshogy viszonyul a veszélyt keltő helyzetekhez, és sok esetben érezheti magát folyamatos készenléti állapotban, tartva a fenyegetőnek tűnő ingerektől" - tisztázza dr. Gally Zsófia, aki a praxisa során - például a transzgenerációs holokauszttúlélők leszármazottjainál - tapasztalta, hogy a sérülékenységérzés akkor is jelen lehet egy családban, ha a többedik generáció már nem élte át a tragédiát.
Ennek ellenére átitatódik vele, és továbbadódhat az a szemlélet, hogy legyünk óvatosak, nem szabad kitűnnünk a tömegből. Ugyanakkor az is érdekes, hogy egyesek felülemelkednek a negatív eseményeken, és pozitív életutat visznek. "Ennek genetikai és biológiai alapja is van; a rezilienciától függ, hogy ki mennyire rugalmasan tud ellenállni a stresszhatásoknak. Így két testvér egészen másként élheti meg azt, ha bántalmazó családba születik" - értelmezi a pszichoterapeuta. "Van, aki elhatározza, hogy nem szeretné követni a szülői mintát.
Képzeljük el, hogy a szülei állandó elvárásokkal bombázták őt, ám ő elhatározta, hogy más utat választ. Folyamatosan arra törekszik, hogy ne váljon túl szigorúvá vagy teljesítményorientálttá, hanem inkább támogató és megértő légkört teremtsen, ahol a fejlődés és a boldogság a középpontban áll.
Előfordulhat, hogy egy vitás szituációban akaratlanul is olyan kifejezések törnek a szájára, amelyeket gyermekként a szüleitől hallott.
Mindannyian érezzük, hogy az évek előrehaladtával változunk, érik a személyiségünk, sok mindenre másképp reagálunk. Dr. Gally Zsófia szerint az időablakok is meghatározók a személyiségfejlődés során. Kamaszkorban vagy érzékeny időszakokban fogékonyabban reagálunk a külvilági ingerekre. Kialakulnak bennünk bizonyos hiedelmek, és ezek a kapcsolatainkban megerősödhetnek.
"Ha a szüleink olyanok voltak, akik elhagytak minket vagy nem fordítottak ránk figyelmet, és emiatt úgy érezzük, hogy nem vagyunk szerethetőek, akkor könnyen előfordulhat, hogy tudatalatt olyan partnert választunk, aki ezt a mintát megismétli. Ezáltal megerősíti bennünk azt a hitet, hogy el fognak hagyni minket, és hogy nem számítunk igazán" - hívja fel a figyelmet a szakértő, aki terápiás keretek között gyakran szembesül ezzel a jelenséggel.
Aki gyerekként folyamatosan megkérdőjelezte önértékét, vagy gyakran hallott megalázó megjegyzéseket, az egy kritika hallatán könnyen felerősítheti a régi érzéseit, és úgy érezheti, hogy semmire sem jó. Ilyenkor hajlamos lehet arra, hogy túlzott reakcióval válaszoljon, például másokat próbáljon lenyomni vagy visszatámadjon. A munkahelyi környezetben ez különösen zavaró, ha egy kolléga az építő jellegű visszajelzés hatására ingerült és bántó magatartásra vált. Fontos, hogy ilyenkor képes legyen egészséges módon kezelni az érzéseit, és ne hagyja, hogy káros szenvedélyek irányítsák a reakcióit – emeli ki a doktornő a tanult viselkedésminták újabb példáját.
A családokban előfordulhat, hogy valaki munkamániássá válik. A pszichoterapeuta szerint ez lehet elkerülő viselkedés is, amikor az apa nem érzi kompetensnek magát otthon, és a csökkentértékűség érzése miatt munkahelyi sikereket hajszol. "Amennyiben látszik, hogy szereti a munkáját, és emellett tud minőségi időt tölteni a családjával, akkor nem feltétlenül okoz hiányt a gyerekekben."
Dr. Gally Zsófia kifejti, hogy ha a telefon, a laptop vagy a munkahelyi megbeszélés előnyben részesül a gyerek figyelmében, akkor az a gyermek számára azt az üzenetet közvetíti, hogy ő nem elég fontos, és az érzései nem számítanak. Ez a tapasztalat pedig könnyen átvihető a jövőbeli párkapcsolatokba is.
Egy anya dönthet úgy, hogy főállásban otthon marad a gyermeke mellett, de ezt nem szabad a gyermekére terhelni, hiszen az ő választása volt. Nem szégyen, ha a szülő néha kudarcot vall; fontos, hogy megossza a szomorúságát és csalódottságát, de azt is el kell fogadnia, hogy az élet folytatódik, és a hibák, esetleges bukások természetes részei az életnek. Ahogy a pszichoterapeuta is hangsúlyozza: „Lehet, hogy néha nézeteltéréseink támadnak, de mindig törekedjünk arra, hogy kibéküljünk, bocsánatot kérjünk, és a szeretetünket megőrizzük egymás iránt.”
A szülőség tudománya nem tanulható meg könyvekből; inkább a saját tapasztalatainkra, emlékeinkre és belső megérzéseinkre támaszkodunk, ami sokszor félelmetes lehet. Az anya és gyermeke közötti kötelék olyan, mint egy elválaszthatatlan köldökzsinór, amely egész életünk során formálja és befolyásolja a kapcsolatainkat. "Aki egy szeretetteljes és elfogadó anya ölelésében nőtt fel, az valószínűleg képes lesz ezt a szeretetet továbbadni a saját gyermekének is. Ezzel szemben egy bántalmazott gyermek előfordulhat, hogy felnőttként azt hiszi, joga van bántani a saját gyerekét, ha azok valami rosszat tesznek."
A szakember hangsúlyozza, hogy a határok meghúzása alapvető érzelmi szükségletünk, mert biztonságot ad. Tudni, hogy mindig a fürdés után jön a vacsora, megnyugtató. A gyerekek igénylik az ismételgetéseket, hogy minden ugyanúgy történjen, ugyanazt a könyvet olvassuk, ugyanúgy legyenek a közös családi étkezések, ünnepek. "Azzal is árthatunk, ha a biztonságos kereteket nem jelöljük ki egy kamasz számára" - figyelmeztet dr. Gally Zsófia. "Lehet, hogy számunkra szörnyű érzés volt, amikor bekorlátoztak, de a kamasznak is szüksége van arra, hogy elmondjuk, mit szabad és mit nem, hiszen épp hormonális és érzelmi zűrzavarban van."
"A biztonságos határok üzenete világos: elkötelezettek vagyunk a védelem iránt, és folyamatosan figyelemmel kísérjük az eseményeket."
A pszichoterapeuta gyakran észlelte, hogy a kliense, aki látszólag szabadon élhette meg a tinédzserkorát, mégsem érezte magát boldognak. Holott a szülei megengedték neki, hogy 13 évesen barátkozzon, és még az éjszakát is eltölthette náluk, nem volt jelentősége, hogy visszatér-e haza vagy sem. "Bár sok kamasz nem vonzódik a családi ünnepekhez, később, felnőttként mégis értékesnek tarthatja ezeket a hagyományokat a saját családja életében" - fűzi hozzá a doktornő.
Dr. Gally Zsófia megfogalmazásában a szülői szerepek új dimenziói bontakoznak ki. Ha kislányként azt tapasztaljuk, hogy az édesanyánk folyamatosan másokat szolgál ki, és sosem kéri az apánk segítségét, könnyen kialakulhat bennünk az önfeláldozás olyan mértéke, hogy mindent magunkra vállalunk. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a férjünktől is kérhetjük a támogatást, hiszen a háztartás és a gyereknevelés feladatai egyre inkább közös felelősséggé válnak. Zsófia véleménye szerint a hagyományos szerepek, miszerint az apa dolgozik, míg az anya a háztartásban tevékenykedik, fokozatosan háttérbe szorulnak. Ma már gyakran előfordul, hogy mindkét szülő dolgozik, és közösen osztoznak a háztartási feladatokon és a gyermeknevelés terhein is. A családi minták továbbra is fontosak, de a társadalmi változásoknak köszönhetően egy újfajta megközelítés és együttműködés kezd teret nyerni.
Sok családban kihívást jelenthet az egészséges leválás folyamata. "Ennek egyik oka, hogy a magányos szülők száma folyamatosan növekszik, ami könnyen erős kölcsönös függőséget eredményez. Ennek következtében a gyermek felnőttkorában azt érezheti, hogy ha új párt választ, akkor ezzel cserbenhagyja az anyját. A felnőttnek fontos szerepe van abban, hogy ezt a helyes hozzáállást sugallja: boldogságot talál abban, ha a gyermekének saját családja alakulhat ki" - mondja a terapeuta.
Hasonló a helyzet a férj-feleség-anyós dinamikában is, ahol a férj nehéz döntés elé kerülhet, mivel mindkét fél elvárásainak szeretne megfelelni.
A szakértő szerint nem kell lelkiismeret-furdalást érezni az autonómiaigényünk miatt, hiszen az az életutunk, hogy leváljunk a szülőről, akinek magának kell felnőttként feldolgoznia a magányérzést vagy megoldania a saját házasságában megélt problémáit.
