Teljes mértékben megújul a debreceni városrészhez vezető bekötőút, és már azt is tudni lehet, mikorra fejezik be a munkálatokat.


A projekt célja, hogy a város perifériáiban élők közlekedését biztonságosabbá és kényelmesebbé tegye. A felújítás során a régi aszfaltréteget eltávolítják, majd új kopóréteget helyeznek el, továbbá lokális kötőréteg-cserére és padkarendezésre is sor kerül. A munkálatok költsége bruttó 158 millió forint, amelyet az önkormányzat biztosít – áll a Debreceni Városháza Kádár dűlő felújításáról szóló hivatalos tájékoztatásban.

Az elmúlt évek során az ide vezető út felújítása öt ütemben valósult meg, összesen 2,9 kilométer hosszúságban, és most elérkeztünk a befejező, másfél kilométeres szakasz korszerűsítéséhez. Ezzel Ondód városrész teljes bekötőútja megújul, amely ígéret volt a helyi lakosok számára, és most büszkén teljesítjük ezt az elköteleződést - nyilatkozta Papp László, Debrecen polgármestere. Hozzátette, hogy 2025 a nagy léptékű közlekedésfejlesztések éve lesz. Jelenleg a városban két jelentős csomópont rekonstrukciója folyik: az egyik a Szoboszlói út, Erzsébet utca és Külsővásártér kereszteződése, míg a másik a Balmazújvárosi út, Füredi út, Csigekert utca és Szabó Lőrinc utcai csomópont kapacitásának növelésére irányul. Emellett megkezdődött a 354-es főút északi elkerülő szakaszának és a Domokos Márton út összekötésének munkálatai, és május második felében a Vámospércsi - Hétvezér - Budai Nagy Antal utca kereszteződésének átépítése is elindul, új utak építése mellett.

A beruházás különösen fontos Ondód számára, hiszen a városrészt ez az egyetlen út köti össze Debrecennel. A fejlesztés kapcsán Katona Erzsébet, a városrész önkormányzati képviselője kiemelte:

A kivitelezés várhatóan június közepére fejeződik be, természetesen az időjárás alakulásától függően. A város vezetősége elkötelezett amellett, hogy Debrecen növekvő közlekedési forgalmát a jövőben is biztonságos és fenntartható módon tudja kezelni.

Related posts